Karácsonyi bögre banzáj
Karácsonykor szeretem saját kezű alkotásokkal megajándékozni szeretteimet, most sem volt másként. Ebből kifolyólag egész decemberem ennek kitalálásából és kivitelezéséből állt.
Miután részt vettem a rajzmeditációs tanfolyamokon, gondolkozóba estem, miként lehetne ezt hasznosítani. Mire lehet vajon rajzolni még, a papíron kívül? A porcelán tárgyak adták magukat, könnyen beszerezhetők, és jól díszíthetők.
A bögrére esett a választásom, már csak azt kellett kitalálnom, hogyan kerül rá a rajz? Erre több módszer is van, de mindenképp szabadkézi technikát kerestem.
Hobbi-művész boltokban lehet kapni porcelán-festékeket, én most a filces változatot választottam. Fekete és arany színekkel dolgoztam, abból is a „kontur” típusúval. Ennek a hegye kemény, nem hajlik, könnyű vele egyenletes vonalakat húzni. Ezen kívül vannak hagyományos filc hegyűek is különböző vastagságban, ezekkel nagyobb felületet is ki lehet színezni, hasonlóan a papíron használatos társaikhoz. Gyerekek kezébe is nyugodtan lehet adni őket.
A díszítendő tárgyat ajánlatos festés előtt alkoholos pamaccsal megtisztítani. Nyugodtan dolgozhatsz, az elrontott részek alkohollal letörölhetők. Ha kész a rajz, utána még lesz egy kis dolog vele. Először is hagyni kell száradni, legalább 4 órát. Utolsó lépésként pedig ki kell égetni hogy tartósabb legyen, leírás szerint 160 fokon 90 percig. Fontos hogy hideg sütőbe tedd és ott is hagyd kihűlni.
Most pedig lássuk a képeket:
Alapanyagok és filcek:
Kontúr és hagyományos hegyű filc:
Itt látni a hegyek közötti különbséget is:
És a végeredmény: nevekkel ellátva, ezekből egy tucat készült:
Az arany színű filc nagyon jól mutat sötét színeken, néhány sötétkék darab:
Azt hiszem sikerült örömet szereznem 🙂
Ha kipróbálnád, nyugodtan vágj bele, egyetlen bögre, és egy filc elég hozzá.
Jó szórakozást!